Barion Pixel

35 böjti szó -1. szó – A FIGYELEM  

Picture of Heinemann Ildikó

Heinemann Ildikó

fegyelem

Női körünkkel böjti alkalmat tartottunk. Ez nem azt jelentette, hogy ne ettünk vagy ne ittunk volna valamit, hiszen lassan hagyomány, hogy minden női körön teázunk is, hanem, a böjtről elmélkedtünk, gondolkodtunk. Elsőként is minden résztvevő kezébe adtam 5 kisebb papírt és megkértem őket arra, hogy írjanak fel mindegyik papírra öt szót, ami nekik böjt szóról, a böjtről eszükbe jut. Meglepő volt, hogy szinte nem is volt ismétlődés a szavak között.

Mind a 35 szót elhelyeztük a földre a kör közepére és mindannyian választhattunk a lent lévő szavakból egyet, egyetlen egyet, ami most megragadott bennünket, ami sokat mond ebben a böjti időben. Nem volt feladat, hogy ragaszkodjunk a saját szavainkhoz, másét  is elvehettük a 35 közül.     

Az egyik a 35 szó között a FIGYELEM volt,  amit egyik kreatív társunk rögtön át is formált két szóvá. A két szó között egyetlen betű különbözött.  Így lett a figyelemből FEGYELEM. 

Még ránk középkorúakra is hat a mai felgyorsult világ, a gyorsan kapott impulzusok révén már a mi figyelmünk is csökkent, és már mi se tudunk egy-egy szövegre hosszan figyelni és mondjuk végigolvasni egy blogcikket. Már ebben a korosztályban is vannak olyanok, akik meg sem próbálkoznak egy regényt, vagy tanulmányt elolvasni.  

Mi egy keresztény kör vagyunk és természetes, hogy az került elő, hogy még egy igetanulmányra is milyen nehéz úgy figyelni, úgy végigolvasni egy áhítatot, hogy ne kalandozzon el az olvasó figyelme, ne gondoljon közben arra, hogy mi a tennivalója, ne aggódjon a kevés ideje, a gyerekei, a munkája miatt. Ez mindegyikünk nehézsége. A figyelem összpontosítása nem könnyű dolog. Ahogy írom ezt a cikket, még nekem is nehéz ide figyelnem, hallom, hogy a szomszéd szobában egy film megy, kíváncsisággal tölt el, hogy mi történik a filmben, hogy is néz ki az a szereplő, akinek a hangját hallom, mi köti le ennyire a férjem figyelmét.  De időnként arra is elcsábulok, hogy megnézzem a telefonomat, nem írt-e a lányom a Messengeren, és biztos, hogy egyből felkapom a telefonomat, ha megcsörren, mert valaki keres. Máris a telefonban hallott személyre figyelek, az ő kérésére, arra, hogy ezt a kérést azonnal teljesítenem kell. Pedig ez nem igaz. Nyugodtan várhat a kérés, sőt legjobb lett volna fel se vennem a telefont. Máris megzavarta a gondolatmenetemet.  

Vajon meddig lehet lekötni bárkinek a figyelmét? Egy tanóra 45 perc, az istentisztelet 1 óra, benne az igehirdetés 15- 20 perc.  Az Alfa generáció gyermekei, a 2010 után születettek figyelme másodpercekben mérhető.   

Az összpontosított figyelemhez fegyelemre van szükségünk. Az Alfa generáció gyermekeinek még inkább, de még velünk is így van ez.       

A böjt éppen alkalmas idő arra, hogy a figyelmünket összpontosítsunk, hogy ebben haladjunk, hogy fegyelmezettebbek legyünk. 

A következő gyakorlatok segíthetnek abban, hogy figyelmünket jobban tudjuk irányítani, hosszabbítani azt az időt, amiben egyetlen dologra koncentrálunk, összpontosítunk.     

  • Meditáció: A meditáció segíthet a figyelem koncentrációjának fejlesztésében. A rendszeres meditáció során tudatosan irányíthatod a figyelmedet, és ezzel növelheted a koncentrációs képességeidet.
  • Szünetek beiktatása: A hosszú időn át tartó koncentráció nehéz lehet. Fontos időnként szüneteket beiktatni, hogy felfrissüljön az agy és megőrizze a figyelmi kapacitást.
  • Célkitűzések és prioritások: Határozz meg a fontos célokat és feladatokat, és ezekre összpontosíts először! A prioritások meghatározása segít elkerülni a figyelem szétszóródását.
  • Előkészületek és tervezés: Alapos tervezés és előkészületek segíthetnek abban, hogy a teendőkre könnyebben tudj koncentrálni, mivel a környezeti tényezők és egyéb zavarók minimálisra csökkenhetnek.
  • Fizikai aktivitás: A rendszeres testmozgás javíthatja a figyelmi képességeket és hozzájárulhat a koncentráció növeléséhez.
  • Kognitív tréning: A különböző kognitív játékok és feladatok segíthetnek a memória és a figyelem fejlesztésében.
  • A helyes alvási szokások kialakítása: Az elégséges és minőségi alvás elengedhetetlen a koncentráció és a figyelem fenntartásához.
  • Tudatos figyelmi gyakorlatok: Gyakorold a tudatos figyelmet mindennapi tevékenységek során. Próbáld meg kizárni a zavaró tényezőket, és teljes figyelmeddel jelen lenni az adott pillanatban!

Visited 23 times, 1 visit(s) today
Picture of Heinemann Ildikó

Heinemann Ildikó

Hasonló cikkek

Megy az élet tovább? Gyászban megáll az idő

Megy az élet tovább. Megy az élet tovább?

Vigasztalásnak szánják – mégis szúr. „Megy az élet tovább.” „Süt a nap, szép az ősz.” „Így van ez, bele kell törődni.” Ezek a mondatok gyakran csúsznak ki a szánkon, amikor tehetetlenül állunk valaki fájdalma előtt. Csak épp a gyászolónak nem

Tovább olvasom »
Moa Herngren: Az anyós

Az anyós” közelről: szeretet, határok és lojalitás Moa Herngren regényében

Mikor lesz a szeretetből túlzott közelség? Moa Herngren Az anyós című regénye egy olyan családi helyzetet bont ki, ahol a jó szándék és a határsértés vékony mezsgyéje mindenkinek fájdalmat okoz. Olvasónaplóm és szakmai szemüvegem következik: mit tanulhatunk mi — nagyszülők, szülők, menyeink és fiaink — abból, ahogy a szeretet keretek nélkül kontúrt veszít.

Tovább olvasom »