Moa Herngren Skilsmässan (2022) című regénye egy több évtizedes házasság szétesését mutatja be két nézőpontból; svéd kiadó: Norstedts. A kötet az Årets bok 2022 közönségdíjra jelölték Svédországban. Magyarul A válás címen, a Helikon Kiadónál jelent meg (ford.: Pap Vera-Ágnes, 400 oldal), angolul The Divorce címen is olvasható (ford.: Alice Menzies). Amazon+4
A könyvet egy barátnőm ajánlására kezdtem olvasni. Ő azt mondta, hogy olvasás után egyből továbbadta a nyáron esküvőjüket tartó lányának és vejének, mert az a véleménye alakult ki róla, hogy minden párkapcsolatban, házasságban élő, sőt arra készülő vagy éppen most kezdő nőnek és férfinak el kell olvasnia.
Igaza van, szerintem is. Főleg azért, mert ez regény (nem szakirodalom), mégis erős érzelmeket vált ki az olvasóból: könnyen olvasható, magával ragadó, igazi bestseller.
A szerző úgy építi fel a történetet, hogy a házasság–válás két szereplőjének külön fejezeteket ad: hol Bea, hol Niklas a főszereplő. Így az olvasó mindkettejük érzelmeibe és döntéseibe belehelyezkedhet.
Zsigeri érzések – magam felé fordított tükörrel
Voltak zsigeri reakcióim. Például először azt éreztem: „ettől a nőtől csak menekülni lehet”, mert állandóan számonkéri a férjét, újabb elintéznivalókkal bízza meg, utasítja, és mintha semmi sem lenne elég jó. Kontrollmánia – és bennem azonnal beindult a menekülési reflex.
Csakhogy az önreflexió is rögtön működésbe lépett: vajon én nem vagyok-e ilyen feleség, nő néha?
Niklas oldalán sem tudtam megpihenni: kikészített, hogy hagyja magát, nem fejezi ki a saját igényeit, mintha nem lenne saját elképzelése semmiről. Néha úgy tűnt, ez a „könnyebb út” – hallgatni, sodródni.
A csönd, mint fegyver
Milyen durva tud lenni a csönd, amikor nem válaszolunk a másiknak, hiába küld üzenetet. Ez kétségbeejtő – és mégis értem, miért választja valaki a csöndet egy ponton.
Paul Watzlawick mondja: „Nem lehet nem kommunikálni.” Mégis, büntetésnek hat, amikor egy kapcsolatban a csönd az egyetlen fegyver: nem reagálok rád.
Így hol dühöt éreztem mindkét szereplő iránt, hol együttérzést a kétségbeesésükkel, tehetetlenségükkel, szomorúságukkal, magányukkal.
„Jó szándékkal bántok” – apróságok lavinája
A könyv szépen megmutatja, miért leszünk olyanok, amilyenek – mintha mindenkit a jó szándék mozgatna, csak éppen nem tudjuk, mi jó a másiknak, sőt sokszor azt sem, mi jó nekünk.
Az is gyönyörű benne, ahogyan egy jelentéktelennek tűnő vita lavinává nő; mennyire ismerős a „jó szándékkal bántok” helyzet, amikor éppen az fáj, amit védeni szeretnénk. A szakadás ritkán egy nagy drámával kezdődik: sok, meg nem beszélt apróság rak falat közénk. Ez a regény nem ítélkezik; két történetet tart egyszerre szem előtt.
A kamaszok közé szorítva
Olvasás közben a serdülő lányok miatt izgultam a legjobban. Figyeltem, hogyan jelennek meg bennük a szülői minták, és újra megérintett, milyen nehéz lojalitásban maradni mindkét szülő felé. A „válassz oldalt!” kimondva-kimondatlanul iszonyú teher egy gyereknek.
Mit viszek magammal (következtetések)
- A kapcsolatokat sokszor nem a nagy mondatok, hanem a kimondatlan félmondatok rombolják. Amikor azt feltételezem, hogy „úgyis tudja”, mit szeretnék – nem kérdezek. Visszavonulok, mert „úgysem értené” – és elindul a belső monológ, amelyben a másiknak már nincs szerepe, csak a feltételezéseimnek.
- Egy házasságban nincs egy gonosz és egy ártatlan. A kapcsolatot mindig ketten „csinálják” – ahogy a magyar mondás tartja: „kettőn áll a vásár.”
- A szülői mondatok és félmondatok új életre kelnek a gyerekek gondolataiban, érzelmeiben. A gyerekeket egyik szülő sem sajátíthatja ki; szükségük van mindkettejükre. Nem akarnak választani – az érzelmi nyomás kínzó teher számukra.
- A válásban nem csak a kapcsolatot gyászoljuk: odalesznek közös tervek, identitás, családi ritmus, az önmagunkról alkotott kép is. A regény ezeket a rétegeket sokszor hétköznapi jelenetekben rajzolja meg.
Zárás – egy kicsi, ma is megtehető lépés
A könyv után én azt próbálom gyakorolni, hogy előbb visszakérdezek, aztán reagálok. Egy apró mondat, ami nekem most kapaszkodó:
„Jól értem, hogy…?”
Lehet, hogy ez a kérdés még időben megállít egy újabb lavinát.
Olvastad a könyvet? Te kivel azonosultál először, és változott-e olvasás közben a véleményed? Írd meg levélben a hello@heinemannildiko.hu címre!
