Az életemben nem minden az én döntésemen múlott. Volt, hogy csak megtörténtek velem a dolgok, pedig nem kívántam, hogy így legyen. Sok nehézséget kaptam, mégis ezekkel a nehézségekkel való megküzdés formált azzá, aki most vagyok.
“Régen azt mondták, Hej, nem a ruha teszi az embert, ma azt mondják Heinemann ruha teszi az embert.”
Ez szöveg a nagyszüleim pécsi ruha boltjának a reklámja volt, régen, még az államosítás előtti időkből.
Én kicsit finomítok rajta. Igen, fontos a ruha, a jó megjelenés, de ugyanennyire fontos, hogy kit, mit takar a ruha, ki bújt bele, milyen a tartása, a jelleme, a személyisége.
“Küldetésem, hogy segítségemmel megerősödjön az önbizalmad és úgy formáld jellemedet, hogy erőteljesen és magabiztosan állj meg a kihívásokkal teli életben, és megjelenésed is ezt sugározza.”
A történetem a pécsi nagymamámnál kezdődik, aki szikár, vékony asszonynak látszott. Ma is magam elé tudom képzelni törékeny alakját, ahogy a foteljében ül, ahogy a kávéját iszogatja, és beszélget, vagy a pianinoján a Für Elise-t játssza. Ez az asszony, akkor amikor mindenüket elvették, amikor nem volt miből élniük és ebbe még a férje is úgy beleroppant, hogy agyvérzést kapott, és őt is ápolni kellett, nem hagyta el magát, hanem mindenféle munkát elvállalt, mert megfogadta, hogy mind a három gyermekének megadja azt a lehetőséget, hogy tanuljanak és diplomát szerezzenek. Sikerült neki. Erős egyéniségével, hitével, kitartásával legyőzte az akadályokat, és teljesítette fogadalmát.
A nagymamám egyénisége átitta a szobát, az öltözködését, a ruhásszekrényét. Pedáns, megjelenésére adó, egyenes idős asszony volt, akit nem törtek meg a neki kárt okozó idők és emberek.
A nagymamámnak volt egy nagyon megrendítő imádsága.. Azt kérte Istentől, hogy egy dologtól őrizze meg, elvehet tőle mindent, gazdagságot, lakást, munkát, bármit, csak adja meg neki, hogy a gyerekeit ne kelljen eltemetnie.
Neki ez megadatott. Igaz, hogy sok mindent elveszített az élet során, és rengeteget kellett küzdenie és megállnia a megpróbáltatásokban, és sokszor kellett újra kezdenie, de a gyermekei mindhárman magas kort éltek meg.
Nekem nem adatott meg. Volt olyan korszak az életemben, amikor búcsút kellett mondanom az addigi otthonomnak, a munkámnak, amikor összeomlott a családi életünk, és meghalt az egyik gyermekünk.
Mégis valahányszor az élet kihívások, próbatételek elé állított, a nagymamám jutott eszembe, az ő példájából merítek erőt. Tőle tudom, hogy minket, Heinemannokat nem a ruha, hanem a bennünk lévő hit, erő, szívósság, kitartás reménység és életvidámság tesz emberré.
Ugyanakkor éppen az engem ért kihívások, megpróbáltatások, csalódások juttattak el arra, hogy együttérzéssel, empátiával forduljak a szenvedő, nehézségeket, fájdalmakat megélő emberek felé.
Hiszen, pontosan tudom, hogy mit él meg az,
Ezért ebben az irányban képeztem magam, több egyetemi képzést, és tanfolyamot végeztem el, hogy az emberi lélek rejtelmeibe ássam magam, hogy segítő foglalkozású szakemberré váljak.
Hiszem azt, hogy ez az erő, kitartás, hit, képesség ott lapul mindegyikünkben, mégha a félelem, kudarc vagy negatív tapasztalatok akadályoznak is abban, hogy továbblépjünk és új dolgokat kezdjünk el.
Biztos vagyok benne, hogy együttműködésünk során rájöhetünk, milyen belső képességeid vannak, mi az, ami valóban fontos számodra, és mely jó tulajdonságaid lehetnek azok, amelyek bátorítanak arra, hogy legyőzd a félelmeidet, és nehézségeidet.
