Tudhattad! Tudnod kellett!
Hallottad már ezt mondatot? Én igen. Először réges-régen, amikor sokat voltam otthon egyedül a kettő majd három, majd négy gyermekünkkel, és panaszkodtam, hogy sokat vagyok egyedül és vágytam arra, hogy többet legyen otthon férjem, a gyermekeim apja.
Tudtam,- mondták nekem mások – hogy kihez mentem feleségül, és hogy az ő hivatása ezzel jár, sokat és hosszan dolgozik esténként is.
Lehet éppen ezért lettem figyelmes arra, amikor másoktól is azt hallom, hogy ők is megkapták már ezt a választ:
Tudtad, tudnod kellett- mondják édesanyáknak anyósok, közeli hozzátartozók, amikor fáradtságra panaszkodnak, és arra, hogy mennyi energiát kivesz belőlük a csecsemőjük, a kisgyermekük.
Tudtad, tudnod kellett- mondják szülők a gyerekeknek, amikor a gyerekek valamit hibáznak, nem jól teljesítenek az általuk választott gimiben, vagy egyetemen, és változtatni akarnak, vagy ott akarják hagyni az iskolát.
Tudtad, tudhattad volna- mondják nők a férjüknek, amikor a férj arra panaszkodik, hogy a család mellett nincs ideje a hobbijára.
Tudtad, tudnod kellett volna…
Tényleg, tudnod kellett volna?
Honnan tudta volna egy édesanya, akinek az első gyermeke alig néhány hetes, hogy a csecsemőről való gondoskodás ilyen fáradtságos?
Honnan tudta volna, hogy érzelmileg és fizikailag is kimeríti a szülés és az állandó éjszakázás?
Honnan tudhatta volna, egy háromgyermekes édesanya, hogy a három gyermekkel való foglalkozás, a róluk való gondoskodás micsoda meló?
Honnan tudhatta volna egy férj, hogy milyen lesz férjnek lenni a felesége mellett 10 év múlva?
Honnan tudhatta volna egy nő, hogy mit jelent feleségnek lenni, amikor előtte sosem volt az, és nem kapott otthonról jó mintát?
Honnan tudhatta volna egy nő, hogy milyen helyt állni otthon is és a munkahelyén is, amikor a gyermeke születése előtt sosem volt ilyen helyzetben?
Az előzetes tudásunkat leginkább a származási családunkból hozzuk, ugyanakkor nem ismerjük magunkat annyira, hogy tudjuk, hogy egy-egy új helyzetben hogyan fogunk viselkedni, hogyan hat ránk egy-egy nehézség, egy-egy feladattal hogyan tudunk megbirkózni.
A hozott minták sem biztos, hogy megfelelőek a számunkra, hiszen a társadalmi helyzet, a körülményeink másfajta kihívás elé állítanak bennünket, mint az előző nemzedéket. Nincs más, mint újból és újból tanulni magunkat, és végre megtudni, hogy mit bírunk.
Másik nagy tanulási módnak látom, ha azonos élethelyzetben levő emberekkel keressünk közösséget. Több, mint 10 éve vezetek aktívan baba-mama köröket és látom, mennyit segítenek egymásnak a körök tagjai azzal, hogy tapasztalataikat, megküzdési módszereiket megosztják egymással. Az is nagyon megnyugtató érzés, amikor átéljük azt, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, teljesen normális, hogy nem tudunk valamit, olyan helyzet elé állít az élet bennünket, amikben először olyan tehetetlennek érezzük magunkat.
Nyugodtan mondd te is, a “tudhattad volna” vádlóidnak, hogy nem tudtad, éppen ezért szükséged van bátorításra, türelemre, elfogadásra.
