Bizonyára alig van olyan felnőtt, akinek nincs valamilyen forradása, műtéti hege, sebhelye, ami egy gyerekkori sérülés következményeként került a testére. Nekem is van a homlokomon egy ilyen heg, de a szám széle is össze van varrva, bár ezek olyan aprók, hogy csak én veszem észre őket.
Ám vannak olyan sebeink, vagy sebhelyeink, amik nem láthatóak. Nem kicsiségük miatt, hanem, azért mert ezek lelki sérülések, és mégis hordozzuk őket, élünk velük, esetleg megpróbálunk róluk elfeledkezni, vagy hozzájuk szoktunk, nem foglalkozunk vele. Aztán vannak olyan sebek, amiket naponta szerzünk, és így-úgy megpróbáljuk őket feldolgozni.
Sebeket. lelki sebeket többféle módon is szerezhetünk illetve adhatunk egymásnak.
Magunknak okozzuk azokat.
Például, amikor túlzottan kritikusak vagyunk magunkkal szemben, ami lelki sebeket okozhat. Ha folyamatosan negatívan ítélkezünk saját teljesítményünk felett, akkor alááshatjuk önbizalmunkat és önértékelésünket. Vagy amikor túlságosan hajlamosak vagyunk sajnálni magunkat, könnyen magunkba zuhanhatunk, és nehéz lehet kilábalni ebből a ciklusból.
Mások okozzák nekünk.
Ha túl sokat várnak el tőlünk mások, ez lelki sebeket okozhat, mivel folyamatosan próbálunk megfelelni ezeknek az elvárásoknak anélkül, hogy figyelembe vennénk saját igényeinket és határainkat.
Vagy folyamatosan piszkálnak minket, kritikával illetnek, állandóan elégedetlenek velünk szemben. Csúnyán, tiszteletlenül, lekezelően beszélnek velünk, azok mind-mind megviselnek bennünket.
Az élet adja nekünk
Az életnek vannak olyan sebei, amik az élettel járnak. Elveszítjük szerettünket, gyászolunk, valamilyen betegséget kapunk, elveszítjük a munkahelyünket, a barátainkat, az otthonunkat. Tudom, hogy vannak olyan nézetek, amik arról szólnak, hogy ezekről is mi tehetünk, de éppen, hogy nem okoznék senkinek túlzott lelkifurdalást azzal, hogy felelőssé tegyem családtagja haláláért, mert így is minden gyászoló megküzd azzal a nehézségggel, hogy úgy érzi, hogy nem tett eleget az elhunyt szerettéért.
Sebek, amiket másoknak okozunk
Ide azokat a sebeket sorolom, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy mi mit követtünk el a másik ellen, milyen sérüléseket, sebeket okoztunk valakinek, akit szeretünk. Természetesen vannak olyan sebek, amiket akarattal okozunk, dühből, bosszúvágyból, sértettségből, félelemből, kimerültségből. Amikor rájövünk arra, hogy mit tettünk, akkor ezen sokat tudunk rágódni, főleg, ha nem tudunk rajta változtatni, vagy nem tudunk bocsánatot kérni, mert azt érezzük, hogy a bocsánatkéréssel nincs megoldva a dolog. Egy kisgyermekeket nevelő édesanya számolt be arról, hogy milyen nehéz neki, hogy többször kijön a sodrából és kiabál a gyerekeivel, még akkor is, ha tudja, hogy ezzel semmit sem ér el, sőt nem használ a gyerekeknek sem vele, és még magával is kárt tesz.
Hogyan gyógyíthatók ezek a sebek?
Egy ismerősömet a közelmúltban elütötték. Valójában ez nem jó kifejezés, mert az autós vétlen volt, egy kereszteződéshez ért, lassított, hogy körülnézzen, és akkor a biciklivel közlekedő ismerősöm ott termett előtte. A járdán biciklizett, nem nézett szét az úttest előtt, hanem csak hajtott tovább. Hála Istennek semmi baja nem esett, ám trauma elég nagy volt ahhoz, hogy hónapokig ne üljön biciklire, képes volt mindenhova inkább gyalog közlekedni annyira nehezen tudta feldolgozni ezt az élményét. Az ő története az egyik módja annak, hogy a sebek hogyan gyógyulnak be.
- Beszélgetés által
A biciklijével balesetet szenvedett ismerősömmel sokat beszélgettem. Minden alkalommal, amikor beszélgettünk egyre könnyebb volt neki elmesélni a történetét, és minden történet kicsit más is lett, attól függően, hogy ő hol tartott a feldolgozásban.
- Professzionális segítségnyújtás által
Ma már annyi lehetőség van arra, hogy ne csak a barátaink, rokonaink meghallgatására számítsunk, hanem igénybe vegyünk olyan szakmai segítséget- pszichológus, lelkigondozó, coach- akik kérdéseikkel, értelmezéseikkel, szakmai tudásukkal segítenek a sebeket begyógyítani. Nekem különösen jó érzés, amikor valakinek tudok segíteni abban, hogy a sebei gyógyuljanak. Fontos számomra, hogy a megsebzett, sebeket hordozó ember az életet újból harmónikusan, bátran tudja élni, azzal a bizalommal, ami újra megláttatja vele az élet örömeit, ebben az esetben a biciklizés örömét.
- Könyvek által
Nekem mindig nagyon sokat segítenek a könyvek, főleg a regények, novelláskötetek, mert bár egy-egy történetnek nem én vagyok a főhőse, ám sokszor érzem úgy, mintha rólam írnának, mert az emberi érzések egyetemesek, és ahogy a főhős képes fejlődni, megélni dolgokat, úgy engem is segít abban, hogy a saját életem fájdalmas történéseit újra éljem, és a szereplő megoldásai elindítanak azon az úton, hogy én is megtaláljam a gyógyulás felé vezető utat.
- Az idő által
Már- már közhely, hogy az idő gyógyít, és sokan azt mondják, hogy ez nem igaz. Pedig az, ahogy távolodunk megsebződésünk idejétől a fájdalom is enyhül. Hála Istennek úgy lettünk teremtve, hogy túl tudjunk élni nagy tragédiákat is, mivel az életösztönünk és emlékezetünk úgy működik, hogy idővel enyhüljenek a sebeink. Nem mondom, hogy teljesen eltűnnek ezek a sebek, hiszen a térdünkön is keletkezhet olyan heg, amit ha újra beütünk, megpiszkáljuk, akkor kiújul, ám lehetséges, hogy békés, már nyugodt sebhelyek maradnak ezek. Az idő megszelídíti, megenyhítheti fájdalmunkat.
- Megbocsátás által
Ez egy nehéz feladat. Megbocsátani a másiknak, hogy bántott bennünket, hogy kárt okozott, hogy rombolta az önbecsülésünket, az emberekbe vetett hitünket, a magunkba vetett hitet, hosszú folyamat. Még nehezebb megbocsátani saját magunknak, főleg, ha azt látjuk, hogy valaki miattunk szenved, és a hibát, az ellene elkövetett tettet már nem tudjuk semmissé tenni. A hívő emberek talán könnyebb helyzetben vannak, hiszen bíznak abban, hogy Isten bocsánata által újra lehet kezdeni a kapcsolatokat, vagy más alapra lehet helyezni az életet. Ám sokszor azt is látom, hogy a hívő ember jobban marcangolja önmagát, mint a nem keresztény ember. Ez is egy önismereti, önfejlesztő út, ahol megtanulunk magunknak és másoknak is megbocsátani.
