Ahogy a Mindenszentek és Halottak napja közeledik, sokan készülünk arra, hogy meglátogassuk szeretteink sírját. Ez az időszak nemcsak az emlékezésről szól, hanem kiváló alkalom arra is, hogy a gyerekekkel közösen átéljük a hagyományokat és beszélgessünk életünk nagy kérdéseiről. Számomra különösen is fontos, hogy ne hagyjuk ki a gyerekeket ebből az ünnepből és ne is helyettesítsük a Haloween szokásával.
Amikor gyermek voltam, minden november elsején kisétáltunk együtt a pécsi temetőbe. A temető előtti utcában hatalmas vadgesztenyefák sorakoztak, hullatták a levelüket, a lépteink nyomán zizegő avar hangja ma is a fülembe cseng. Csendesen, beszélgetve mentünk négyen, a húgom, én és a szüleim. Természetesen a halál és az élet kérdései is előkerültek. Az őszinte együttlétben bátran beszélhettünk félelmeinkről, és ott voltak a szüleink, akik ebben a nehéz témában is szeretetükkel adtak támaszt számunkra.
Nemcsak a lelkészségem kapcsán, hanem a többi segítőfoglalkozásom révén is folyamatosan támogatok olyan embereket, akik gyász- veszteségfeldolgozás fájdalmas időszakát élik. Éppen ezért fontos számomra, hogy biztassam a felnőtteket, a szülőket arra, hogy ragadják meg azokat az alkalmakat, amikor gyermekeikkel a halálról is van módjuk beszélgetni, mert ezek a beszélgetések sokat segítenek a gyerekeknek abban, hogy az életről és a halálról való gondolkodásukat alakítsák, közelebb engedjék magukhoz az elmúlás gondolatát, és meg tudják majd gyászolni nagyszüleik, rokonaik, szeretteik elvesztését.
Ugyanakkor a temető látogatása Halottak napján nemcsak a halálról való beszélgetés miatt fontos, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a gyerekek megismerjék családi gyökereiket, és kapcsolatot építsenek az előző generációkkal. Amikor egy család együtt megy a temetőbe, lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek meghallgassák, milyen emberek voltak azok, akiknek a sírjánál megállunk, és milyen történetek, emlékek kapcsolódnak hozzájuk.
Ahogy a sírok között járva meggyújtjuk a gyertyákat, megoszthatjuk a gyerekekkel, hogy kik voltak a nagyszülők, dédszülők, milyen életet éltek, hogyan járultak hozzá a család történetéhez. Ezek az emlékek nemcsak a gyerekek történelmi és családi tudását mélyítik el, hanem segítenek abban is, hogy erősebb kötődést érezzenek a családhoz, és megértsék, honnan jönnek.
Ezek a beszélgetések nem csak a múltról szólnak, hanem értékrendek, hagyományok, és életbölcsességek átadását is jelentik. A gyerekek számára fontos, hogy érezzék: ők is részei egy nagyobb egésznek, amely generációkon átível, és amelynek része az is, hogy tisztelettel fordulunk azok felé, akik már nincsenek közöttünk.
Amikor fiatal szülők voltunk, mi a gyerekeinkkel együtt az újhartyáni temetőben meglátogattuk az én nagyszüleim sírját, akikre mindig jó szívvel emlékszem, mert szeretetteljes parasztemberek voltak, ahol nyaranta hosszú időt töltöttünk. Igaz, hogy nem volt fürdőszoba, csak egy lavór, amibe esténként beállított minket a nagymamánk, hogy tisztára csutakoljon bennünket, mégis olyan szép emlékeim vannak az ott töltött időről, hogy máig örömmel emlékszem vissza rájuk.
Annak különösen örülök, hogy a hagyományt folytatva már az unokáimmal együtt keressük fel sírjukat és mesélhetek nekik róluk, így őrizve meg áldott emléküket.
Még egy fontos temetői szokást alakítottunk ki a családukkal, amit úgy szintén a mi gyermekeinkkel kezdtünk el, és gyermekeim pedig folytatják ezt a hagyományt, és már unokáimmal együtt valósítjuk meg ezeket. Hosszú ideig voltunk Dabas-Gyónon lelkészek és minden évben az ottani temetőbe is ellátogatunk, gyertyát gyújtunk azoknak az embereknek a sírjánál, akikhez különösen is kötődtünk, így Márti néni kolumbáriumánál, aki az irodai munkában segített nekünk, és az Idősek otthonából hoztuk el minden héten magunkhoz, sokszor együtt ebédelt a családunkkal, Magdi néni és férjének, Sanyi bácsinak sírjánál, akik szinte a gyerekek pótnagyszülei voltak, és sokat vigyáztak a gyerekeinkre, és Bence sírjánál, aki 9 éves korában egy baleset áldozata lett, és legkisebb lányunkkal volt egy idős. Miközben gyertyát gyújtunk mindegyikük sírjánál, énekelünk egy keresztény énekverset is, és imádkozunk is, amiben kifejeződik az a reménységünk, hogy nemcsak emlékezünk rájuk, hanem hisszük, hogy majd találkozunk velük Isten országában. Elsőként természetesen a templomkertbe megyünk, ahol harmadik gyermekünk, Kristóf sírja van.
Erőteljes érintettségünknél fogva talán a mi családunk jobban figyel arra, hogy mit ad tovább a következő nemzedéknek. Ám biztos vagyok benne, hogy minden családban van kire emlékezni, van kiért gyertyát gyújtani, van miért imádkozni. Ezért keresztény emberként és gyászcsoportvezetőként is biztatok minden családot arra, hogy használjuk ki az ünnep adta lehetőséget.
Halottak, Mindenszentek napján nemcsak emlékezhettek, de lehetőségetek van arra is, hogy a gyerekekkel a keresztény reménységről beszélgessetek. A síroknál megállva együtt imádkozhattok, énekelhettek egy-egy dalt, ami a feltámadás és az örök élet üzenetét hordozza. Ez nemcsak vigasztalást ad, hanem reményt is nyújt arra, hogy a halál nem a vég.
A temetők különösen gyönyörűek Mindenszentek napján. Az ezernyi gyertya a sírokon meghitt, békés atmoszférát teremtenek. Ahogy együtt sétáltok a sírok között, átélhetitek, hogy az emlékek és a közös pillanatok milyen mélyen kötnek össze benneteket. Ha akarjátok, ez egy különleges, meghitt családi együttlét lehet, amely közelebb hozhat benneteket egymáshoz, és erősítheti a a családi kapcsolatokat – nemcsak egymással, hanem azokkal is, akikről megemlékeztek.
Ez egy olyan időszak, amikor jobban érezhetitek, hogy mennyire fontosak vagytok egymás számára, és hogy a család értéke, a közös múlt és a reményeitek összetartanak benneteket.
