Interjú Szilák-Túri Krisztinával, akivel az augusztusi önismereti tréninget tartom
Szilák-Túri Krisztina a barátnőm, kollégám. Mindketten lelkészek vagyunk, mindketten Debrecenben végeztünk a pasztorálpszichológiai szakon, és mindketten évtizedek óta egy megyében, egy egyházi közigazgatási területen dolgozunk.
Az egyik legbensőségesebb élményem az, amikor majdnem 20 éve elmentünk egy házashétvégére, ami már alapból is vicces volt számunkra. Természetesen nem úgy mentünk oda, mint házasok, hanem a módszer hivatásgondozói oldalán kapcsolódtunk be az alkalomba. Ezen a hétvégén meghatározott kérdések alapján írtunk leveleket a hivatásunkkal kapcsolatban, amit egymással megosztottunk, és a levelek alapján beszélgettünk arról, hogy kik vagyunk, mi az, ami nagyon felemelő a hivatásunkban, mi az, ami nehéz, hogyan lehet feloldani a szerepkonfliktusokat. Ez a hétvége nagyon sokat adott hozzánk, és azt remélem, hogy azóta is számíthatunk egymásra.
1. Mit gondoltál akkor, amikor megkerestelek azzal kapcsolatban, hogy tartsunk egy közös önismereti tréninget?
Először arra gondoltam, hogy eljött az ideje annak, hogy amit eddig felhalmoztam tapasztalatként és az ismeretek szintjén, most megoszthatom azokkal, akik szintén ezen az úton járnak. Nem titok, hogy az „apaseb” tekintetében nekem is van érintettségem. Igyekeztem dolgozni is azon, hogy beheggedjen. Társaslények vagyunk, és hiszem, hogy nem csak sérüléseinket szerzük emberi kapcsolatokon keresztül, de a gyógyulásnak is ez az útja. A kölcsönöség ebben egy fontos elem. Lehet jó könyveket olvasni, tamulmányokat végezni, előadásokat hallgatni. De a lélektani fejlődés legnagyobb lehetősége úgy gondolom, mégis a másik ember, a csoport – sokkal nagyobb a hozzáadott érték. Hiszek a tapasztalati tanulás erejében. Ezért nagyon örültem a lehetőségnek, hogy közösen dolgozhatunk egy csoporttal, építő meglátásokkal, reflexiókkal segítve egymást.
2. Miért fontos szerinted, hogy foglalkozzunk azzal, hogy kik vagyunk, milyen hamuba sült pogácsánk van a tarisznyánkba?
Meggyőződésem, hogy azzal lehet igazán kezdeni valamit, ami a felszínre kerül. A veszélyt mindig a mélyben lappangó titok jelenti. A tudattalanul lefutó programok. A személyes lélektani fejlődésünk pedig a családból indul el. Az onnan hozott örökség olyan dolog, amivel foglalkozni kell. Már azt nagy eredménynek látom, amikor a visszatérő mintázatainkra sikerül rálátnunk. Nem kell benneragadni az áldozat szerepben, és ami még inkább erősítő, hogy nem kell az életet nem segítő mintákat feltétlenül tovább adnunk a következő generációknak. Mert a megküzdésünk mintái is át tudnak adódni. Van, aminek a gyümölcse már „csak” a gyermekek, unokák életében érik be. De gyümölcs lesz, és nem életakadály, ez már jóhír. A másik oldal is igaz, hogy pozitív és az életünket segítő mintázatokra is rá lehet látni, ezek tudatosítása is lehet egyfajta eredmény, hogy bizony sok értékes és „tápláló” hamuban sült pogácsa is van a tarisznyában.
3. Mikor és hogyan szembesültél először azzal, hogy neked is érdemes foglalkozni az önismerettel?
Amikor először tudatosult bennem, hogy mit jelent az életem egészen konkrét megéléseiben a regresszió. Persze fogalmam sem volt róla, hogy ezt így hívják, fiatal voltam még nagyon. Felfedeztem, hogy bizonyos élethelyzetekben lefagyok, és elveszítem a fejem. Elöntenek az érzelmek, mint egy gátszakadás, és úgy viselkedem, mint egy hároméves. Tudni akartam, mitől lehet ez. Elkezdtem keresni a válaszokat, könyveket vettem és csak olvastam, olvastam…Idővel az egyetemi tanulmányaim alatt rátaláltam módszerekre, mint például a pszichodráma, a bibliodráma, a személyes lelki beszélgetések. Nagy fordulatot hozott a tapasztalat, hogy bizonyos érzésekkel nem vagyok egyedül, és kaphatok útmutatást, illetve dolgozhatok önmagamon, ebben pedig ott van támaszként, segítségként a másik ember. Egy védett közegben tanulhattam önmagamról és gyógyulhattak a kapcsolataim, illetve kaphattam empátiát. Akár ki is próbálhattam magam helyzetekben.
3. Mivel a legnehezebb szembesülni az önismeret folyamán?
Nem általánosíthatok, biztos mindenkinek más az, amit a legnehezebb megugrani. Számomra az időfaktor volt az, végtelenül türelmetlen voltam önmagamhoz. Pedig racionálisan teljesen elfogadható, hogy ami évtizedeken át működött egy formában, azt nem lehet (tisztelet a kivételnek) egy pillanat alatt megváltoztatni. A lelki gyógyulásnak, a váltók átállításának is van egy lefutása, és ez nincs a kezemben. Mindennek megvan a maga ideje. Illetve nem gépek vagyunk, nem lehet minket minden tekintetben „megjavítani”. Vannak olyan felismerések, amiknek a következményeivel együtt kell élni. Mint ahogy a sláger fogalmaz „Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem, de kezeli minden nap” De van, ami viszont gyógyulhat és nem lehetünk hozzá túl öregek, változhatunk és változtathatunk.
5. Hogyan változtatja meg a nézőpontodat, hogy tudsz a családod, szüleid motivációiról, nehézségeiről, a tőlük kapott mintákról?
Megengedőbb és szeretetteljesebb lettem a szüleim irányában. Érdekes dolog ez, hogy azt hihetjük eleinte, hogy az önismeret egy „énközpontú” dolog. Magunkkal foglalkozunk, a mi történetünkkel, a mi érzéseinkkel. Egy jó önismereti folyamat viszont olyan szempontrendszereket ad, amiken keresztül – talán épp a transzgenerációs aspektusokat figyelembe véve – megérthetjük, hogy az „őseink” is egy adott eszköztárat hoztak magukkal, amit használtak az életük megoldásait keresve. Döntések hoztak, vagy épp sodródtak, esetleg lefutott esetükben a program… mi viszont dönthetünk úgy, mindezeken végigtekintve, hogy nem hibáztatunk és nem ítélkezünk. Én személyesen eljutottam a megbocsátásig, az elengedésig, illetve megtaláltam a saját erőforrásaimat.
6. Mit gondolsz, hogyan tudsz segíteni másoknak a legjobban?
Ha őszinte légkörben tudok teret és időt adni arra, hogy mindenki a maga tempójában, lelki állapotában, rá tudjon nézni az ő és az ősei történetére, és ebben kísérem, akkor meggyőződésem, hogy van értelme az együtt töltött napoknak. Közhely, hogy felgyorsult az élet. Ha egy kicsit meg tudunk állni, és oda tudjuk szánni az időt arra, hogy jelen legyünk önmagunk és a másik számára, ott nagy felismerések születhetnek. Ebben segíthetek.
Még néhány napig lehet jelentkezni a közös tréningünkre.
https://heinemannildiko.hu/lp/csaladi-orokseg-onismereti-trening/
